Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nemzetek Ligája: Svájc felállt és kiütötte a belgákat – videóval

Petkovic csapata erőt fitogtatott pedig már úgy 20 perc után még úgy nézett ki, hogy csúnya “zakóba” futnak bele hazai pályán. 

Svájc – Belgium 5-2 (3-2)
Gólszerzők: R. Rodriguez (26. b.u.), Seferovic (31.,44., 84.), Elvedi (62.) ill. T. Hazard (2.,17.)

Hazard volt a főszerepben a belga oldalon, ám most nem a Chelsea sztárja Eden, hanem annak öccse Thorgen. Ugyanis az ő révén a 17. percben már kettő volt a belga csapat előnye. Az első gólt még az öltözőben maradt svájciak összehozták Hazardnak, ám a második találata már csak az ő érdeme, ugyanis távoli bombáját nem tudta védeni Sommer. Ám ezután ami jött arra maga a hazai drukkerek sem igazán számítottak. A 26. percben Rodriguez egy büntetővel visszahozta a svájciakat a mérkőzésbe, majd rá 5 percre egy szép akció után Seferovic kiegyenlített. Ám itt még nem volt vége a “dalnak”, Seferovic még egyszer “beköszönt” a 44. percben, amivel már a szünet előtt előnnyel vonulhatott a mérkőzés elején még padlón lévő hazai csapat. A második játékrészben, azon belül a 62. percben Elvedi tett róla, hogy még nagyobb a hazai öröm, ugyanis felrakta a 4. góljukat is, majd Seferovic végleg felrakta az “i-re” a pontot, a csapata 5. még saját maga 3. góljával. Ráadásul ezzel lezárta a mérkőzés lényegi kérdéseit. Győzelmével Svájc megnyerte a 2. csoportot, Belgium és Izland előtt és ott van a négyesdöntőben.

A mérkőzés összefoglalója:

Hamarosan…

Képek forrása: https://twitter.com/uefaeuro