Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Premier League-ben köthet ki az Inter egykori csodagyereke – sajtóhír

Mostani kölcsönszerződése a naptári esztendő végeztével lejár, így egyre több sajtót és csapatot foglalkoztat az Intertől jelenleg hazájában, Brazíliában szereplő ifjú támadó, Gabriel Barbosa sorsa. Korábban az Atlético Madrid, valamint a West Ham United érdeklődéséről oldalunk is beszámolt, de végül egy harmadik fél lehet a befutó érte…

Az olasz Tuttomercatoweb értesülései szerint a januárban az Interhez visszakerülő brazil csatártehetségre a milánói gárda egyáltalán nem tart igényt, és a téli átigazolási időszakban 15 millió euró körüli összegért az Evertonhoz készül értékesíteni őt.

A jelenleg 22 esztendős tehetség még az európai kalandja előtt a 2014-es és a 2015-ös szezonban is 21-21 gólt vágott a brazil első osztályú bajnokságban (Serie A) érdekelt Santos színeiben. Ezt követően 2016 nyarán 30 millió euró ellenében az Inter hatalmas reményekkel igazolta le őt, azonban a Serie A-ban mindössze kilenc mérkőzésen jutott epizódszerephez (egy gólt szerzett), de az edzésen mutatott hozzáállásával a klubnál közel sem voltak elégedettek.

A 2017-2018-as szezon őszi felét a portugál Benficánál töltötte kölcsönben, de mivel összesen 165 játékpercet kapott (és mellesleg ott sem voltak vele elégedettek), januárban visszatért nevelőegyesületéhez. A “Gabigol” becenévre hallgató gólfelelős pedig hazájában, varázsütésre újra megtáltosodott: 29 bajnokin 15 gólt szerzett, minden sorozatot figyelembe véve pedig 47 találkozón 24 találat fűződött a nevéhez.