A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Rutinos balhátvéd leigazolásán törhetik fejüket a kisebb angol csapatok, miután az Arsenal és a Chelsea egykori kiváló játékosát nem marasztalták tovább az MLS-ben…
A Los Angeles Galaxy nem élt opciós jogával Ashley Cole lejáró szerződése meghosszabbítása ügyében, így a 37 esztendős játékos szabadon igazolhatóvá vált az érdeklődők számára.
A The Mirror értesülései szerint első sorban az angol másodosztályban (Championship) a feljutásért küzdő csapatok érdeklődnek a szolgálatai iránt, de a lap azt is elképzelhetőnek tartja, hogy mezőny második feléhez tartozó Premier League-csapat ajánljon neki álláslehetőséget a közeljövőben.
A veterán bekk karrierje legszebb éveit az Arsenal (1999-2006) és a Chelsea (2006-2014) alkalmazásában töltötte, később egy nem túl sikeres időszak erejéig megfordult még az AS Roma alkalmazásában, míg az elmúlt három szezont már a tengerentúlon töltötte, a 2018-as MLS-idényt 31 pályára lépés alatt egy találattal és hét gólpasszal zárta.
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…