Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Robben elhatározta magát a jövőjét illetően!

A Bayern München már-már emblematikussá váló játékosa a minap egy közönségtalálkozón beszélt a jövőjéről, melyben egy komoly bejelentés is elhangzott…

Arjen Robben 2009 nyarán igazolt a Real Madridtól a bajorokhoz, miután Cristiano Ronaldo és Kaká érkezése után úgy érezte, hogy kevesebb lehetőség jut neki a “királyi gárdánál”. Azóta a jelenleg 34 éves holland szélső 198 mérkőzésen 98 gólt szerzett a Bayern München színeiben a német bajnokságban.

“Ez az utolsó évebem a Bayernnél. Csodálatos tíz évet töltöttem el a csapatnál, de eljöttem a távozás ideje.”

– jelentette ki Robben az Omnisportnak adott interjúban.

A rutinos játékos a gyengébben muzsikáló bajorok színeiben 13 bajnoki mérkőzés közül mindössze hétszer volt kezdő, részben sérülése miatt is, de már nem hárul rá olyan komoly szerep, mint mondjuk néhány évvel ezelőtt. Bizonyára ez is közrejátszik döntésében, mely szerint nem akarja meghosszabbítani az évad végén lejáró szerződését.

Egy korábbi állítása miatt a legvalószínűbbnek a hazájába való visszatérés tűnhet, ugyanis néhány évvel ezelőtt kijelentette, hogy nevelőegyesülete, a Groningen színeiben szeretné egyszer befejezni pályafutását.