Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Simeone: “már kétezerszer megmondtam, hogy…”

Egyre több sajtóorgánum találgatja, hogy Diego Simeone meghosszabbítja-e az idény végén lejáró szerződését az Atlético Madrid csapatánál, vagy merre tarthat a sokak körében népszerűnek számító argentin szakember útja…

Az utóbbi időben ismét felmerültek azon híresztelések, hogy Diego Simeone hamarosan visszatérhet egy másik, általa korábban játékosként is erősített csapathoz, az Interhez, miután a milánói gárdánál nem biztos, hogy szerződést fognak hosszabbítani Luciano Spalletti vezetőedzővel.

“Már kétezerszer megmondtam, hogy egyszer szeretnék az Internél dolgozni, de egyelőre kizárólag az Atlético Madridra koncentrálok. Napról napra erre a feladatra fókuszálok, maximálisan együtt tudok élni a klubom céljaival.”

– árulta el a Simeone egy rádióinterjúban, aki 1997 és 1999 között volt az Inter labdarúgója, s a csapat alkalmazásban 1998-ban UEFA Kupát nyert.

Diego Simeone 2011 óta irányítja az általa játékosként is több ízben erősített “Matracosokat”, s jelentős szerepe volt abban, hogy a fővárosi gárda a spanyol középmezőnyből Európa élcsapatai közé emelkedett: regnálása alatt egy bajnoki címet, egy Spanyol Kupát, két Európa-ligát és két Európai Szuperkupát hódított el az együttes, miközben két BL-döntőt is játszott.