Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: nem bírt az AC Milan Nagy Ádám csapatával – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 16. fordulójának igencsak elnyújtott programjában kedd este rendezték az utolsó mérkőzést, melyen két krízishelyzetben lévő csapat találkozott egymással, amikor Filippo Inzaghi a Bologna edzőjeként az általa korábban játékosként és edzőként is szolgált AC Milan legénységével nézett farkasszemet…

Nagy Ádám egymás után a második bajnoki mérkőzésen kapott helyet a Bologna kezdőcsapatában, és a magyar védekező középpályás folyamatos munkának volt kitéve az első félidőben, ugyanis az Európa-ligától búcsúzó AC Milan markáns mezőnyfölényben rohamozott, ennek ellenére igazán komoly lehetőségből csak keveset tudtak kialakítani Skorupski ketrece előtt. A fordulást követően is a Rossoneri támadott többet, de helyzeteiket képtelenek voltak kihasználni, az utolsó negyedórára pedig Tiemoué Bakayoko két gyors sárga lapja miatt tíz emberre fogyatkoztak, és a 90 perc gól nélküli döntetlennel ért véget.

A pontosztozkodással egyik csapat sem ért közelebb céljához: a Milan jelentősen nem tudta megerősíteni a negyedik helyét a Lazio előtt, míg az immár kilenc forduló óta nyeretlen Bologna továbbra is maradt a kieső zónában. Arról nem is beszélve, hogy alighanem változatlanul mindkét egykori játékostárs állása veszélyben lehet aktuális állomáshelyén.

Bologna – AC Milan 0-0 (0-0)
Gólszerzők:ill.
Kiállítva:ill. Bakayoko (76.)

 

A 16. forduló eredményei

Inter – Udinese 1-0
Torino – Juventus 0-1
SPAL – Chievo 0-0
Sampdoria – Parma 2-0
Frosinone – Sassuolo 0-2
Fiorentina – Empoli 3-1
Cagliari – Napoli 0-1
AS Roma- Genoa 3-2
Atalanta – Lazio 1-0
Bologna – AC Milan 0-0

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye