Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dortmund: a vezetőedző szerint meg kell tanulniuk elfogadni a vereséget

A német élvonalbeli bajnokság hétközi fordulójában megszakadt a Borussia Dortmund veretlenségi sorozata. Az együttes trénere, Lucien Favre nem aggódik, úgy véli, néha becsúszhat egy-egy rossz eredmény, ez a futball része.

A 61 esztendős svájci szakember a Fortuna Düsseldorf elleni összecsapást követően így nyilatkozott:

„Az ellenfél védelmével szemben nehéz dolgunk volt. Nem találtuk a helyeket, réseket, amelyek a helyzeteink kialakításához szükségesek. A második félidő ilyen szempontból sokkal jobban alakult. Mindent tőlünk telhetőt megtettünk, csakhogy közben a Düsseldorf újra betalált. Még 10 perccel a vége előtt is azt gondoltam, hogy bármi megtörténhet. A Fortuna viszont továbbra is nagyszerűen védekezett.”

„Ellenfelünk kiválóan teljesített, nekünk pedig el kell fogadnunk az első vereségünket. Nehéz ezt lenyelni, de a labdarúgás ilyen, a sport része a rossz eredmény. Túl kell lépnünk ezen, nem szabad hagynunk, hogy negatív hatása legyen a jövőnkre nézve.”