Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Chelsea: olasz tehetség érkezhet Fabregas helyére! – sajtóhír

A Sky Sports legfrissebb információi alapján az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea szeretné szerződtetni a Cagliari olasz tehetségét, Nicolo Barella-t…

A Sky Sports értesülései szerint a Maurizio Sarri által irányított Chelsea 45 millió fontot sem sajnálna Nicolo Barella játékjogáért cserébe, aki ráadásul az előző esztendő végéhez közeledve már debütálhatott az olasz válogatottban. Mint ismert, Cesc Fabregas minden bizonnyal az AS Monaco színeiben folytatja pályafutását, s valószínűleg már csak a hivatalos bejelentés hiányzik a klubváltás kapcsán. A londoni kékek tehát ennek apropóján szeretnék szerződtetni a fiatal középpályást. 

Nicolo Barella mindössze 18 esztendős volt amikor bemutatkozott a Cagliari legjobbjai között a 2014/2015-ös szezon folyamán, az elmúlt években pedig szépen megszilárdította helyét a kezdőcsapatban. Barella-t hatalmas tehetségnek tartják hazájában, akit mostanság jó néhány top gárdával hírbe hoztak már, s nagyon úgy fest, hogy a Chelsea lehet a következő állomáshelye. A Cagliari szerelését ez idáig minden frontot egybe véve 94 mérkőzésen húzhatta fel magára, melyek során 7 gólt szerzett…