Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Roma csatárával pótolná távozó klasszisát a West Ham – sajtóhír

Marko Arnautovic borítékolható kínai távozását követően az angol híradások értelmében a West Ham United már az osztrák gólgyáros helyettesét keresi, és egy korábban Angliában már bizonyított klasszist szemeltek ki…

A Daily Star információi szerint a West Ham United a menedzser egykori bevált gólfelelősét, Edin Dzekót szerződtetné az AS Romától a csatárposzton keletkezendő űr pótlása érdekében.

A 32 éves bosnyák támadó számára egyáltalán nem ismeretlen a Premier League, hiszen 2011 és 2016 között a Manchester Cityt erősítette, 2013-tól éppen a most a “Kalapácsosokat” irányító Manuel Pellegrini irányítása alatt. Egy évvel ezelőtt Dzeko közel állt ahhoz, hogy a Chelsea színeiben visszatérjen Angliába, ám végül továbbra is maradt az olasz főváros csapatában, de nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy valaha még visszatérjen a Szigetországba, erre akár most sor is kerülhet.

Az AS Romában a negyedik szezonját taposó támadó a 2016-2017-es szezonban a Serie A legjobb góllövője volt 29 találattal, egy évvel később 16 gólig jutott, a mostani kiírás derekánál pedig mindössze kétszer volt eredményes, így már korántsem tekinthető akkora húzóembernek csapatában, mint mondjuk két éve volt…