Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: máris kiütötték a Spurs-t! – VIDEÓVAL

Idegenbeli, ám városi megmérettetésre készült ma késő délutánra a Tottenham Hotspur együttese. A nemzetközi sportsajtó által néha túlságosan is felfuttatott csapata pedig látványosan ki is ejtette magát, mintegy magasztosabb célokat maga elé tűzve a szezon végére.

Kicsit ködösre sikerült a bevezető, ám a lényeg, hogy a Tottenham egy újabb lehetőségtől esett el, hogy végre ebben az évtizedben begyűjtsön egy valamire való trófeát. Na, nem mintha a Ligakupa 2008-as megnyerése oly’ hatalmas haditett lett volna. Igaz, még halványan pislákol a bajnoki cím reménye, és hát a Bajnokok Ligájában legalább hat-nyolc gárda pályázik akkor eséllyel a végső sikerre, mint a Pochettino-fiúk.

Természetesen tartalékolt bőszen a „Sarkantyúsok” argentin mestere, lévén az alapcsapatból mindössze Jan Vertonghen, Erik Dier és Kieran Trippier kezdett a Palace ellen. És ha már Palace: Roy Hodgson nem tehette meg, hogy spórol, lévén minden aprócska siker csak öregbíteni fogja a kis klub hírnevét. Apró érdekesség, hogy a Crystal Palace kapuját az a Julian Speroni védte 39 évesen, aki még 2004-ben együtt igazolt a Selhurst Parkba Torghelle Sándorral, és akkor riválisával, Király Gáborral. Speroni tizenöt éve tartó klubhűsége pedig természetesen rekord a Premier League jelenlegi mezőnyében. Mellesleg az argentin portás a szezon végén visszavonul. És ha már argentinok, a szóismétlés terhe mellett fontos megjegyezni: a Spurs kapuját nem a világbajnok csapatkapitány védte, hanem Pauli Gazzaniga. És bizony ismét nem fogott ki jó napot, lévén a Chelsea ellen hét közben beszedett hármas után ismét túl sokszor szomorították az ellen játékosai.

A találkozó és a továbbjutás tulajdonképpen már az első játékrészben eldőlt. Előbb a lassacskán elkallódni látszó Connor Wickham, majd a korábbi Spurs-ös Andros Townsend talált be a vendégek kapujába. Természetesen a Tottenham végig dominálta a mezőnyben a játékot, ám Harry Kane és a többi (sérült) sztár hiányában teljesen meddők voltak a támadások. A Palace teljesen megérdemelten jutott a legjobb tizenhat közé.

FA-kupa – A nyolcaddöntőbe jutásért
Crystal Palace – Tottenham Hotspur 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Wickham (9. perc), Townsend (34.büntetőből), ill.

A meccs összefoglalója: