Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bale Zidane-ról: “Nem voltunk a legjobb barátok!”

Gareth Bale a FourFourTwo-nak adott interjújában a legutóbbi BL-döntőről, és a Zinedine Zidane-nal való kapcsolatáról is beszélt.

(Kép: as.com)

Mint ismert, a walesi klasszis nagy meglepetésre csupán csere volt a fináléban. Pályára lépését követően aztán csodálatos gólt szerző Bale több mint fél év távlatból múltidézést tartott.

“Nem indokolta meg a döntést, hogy miért maradtam ki a kezdőcsapatból. Hogy őszinte legyek, azóta se beszéltünk erről, sőt egymással se. Nem mondanám, hogy barátok voltunk, inkább úgy fogalmaznék, hogy egy normális szakmai kapcsolat volt köztünk.” – Így Bale.

“Mérges voltam, hogy nem kezdhetek. Úgy éreztem, eléggé jó formába lendültem a sérülésem után. Jól ment a játék, az utolsó négy bajnokin például öt gólt is lőttem. Úgy éreztem, megérdemeltem volna, hogy kezdő legyek! De közelítsünk másik szemszögből. Ha nincs ez a frusztráció bennem, talán meg se próbálom azt az ollózó mozdulatot! Egy biztos, azt a döntőt mindenáron meg akartuk nyerni, nekem pedig az volt a feladatom, hogy ha 30 percre is, de hozzájáruljak a csapat sikeréhez! Örülök, hogy ez sikerült!” – Tette még hozzá a 29 esztendős kiválóság.