Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Inter: Az Icardi-ügy újabb fejezetéhez érkeztünk!

Ahogyan azt várni lehetett, nem múlhatott el úgy az Inter – Sampdoria bajnoki, hogy ne Mauro Icardiról szóljon a fáma.

Icardi feleésgével, Wanda Narával a San Siroban (Kép: as.com)

A csapatkapitányi karszalagtól megfosztott, azóta keretbe sem kerülő argentin kiválóság ott volt ugyan a San Siro lelátóján, de semmi több. Luciano Spalletti vezetőedző pedig pont ezt kifogásolta Icarditól.

“Örültem, hogy ott volt a stadionban, az viszont már egyáltalán nem tetszett, hogy még csak be se jött az öltözőbe a lefújást követően. Fontos győzelmet arattunk, az egész csapat nagyon örült. Tudtommal ő is csapattag, így azt gondoltam, hozzánk hasonlóan örül a három pontnak.” – Üzent Spalletti Icardinak, majd még egy gondolat erejéig utalt az Inter körüli felkavart helyzetre.

“Szeretnénk, ha minden visszatérne a normális kerékvágásba. Mind a csapatot, mind pedig az öltözői hangulatot illetően azért dolgozunk, hogy egy irányba tartsunk! Neki is lépéseket kell tennie, például azt, hogy lejön az öltözőbe és ezzel a nagyszerű közösséggel ünnepel együtt, élvezve, hogy az Inter mezét viselheti.” – Tette még hozzá Spalletti,

A kérdés persze mit sem változott: Vajon Icardi is akar még kék-fekete mezben futballozni?!