Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: “Egyértelmű, hogy miért esett ki a csapat!”

A franciák korábbi legendás kapusa, Fabien Barthez szerint egyértelmű, hogy mi vezetett a párizsi sztárcsapat Bajnokok Ligája kieséséhez.

(Kép: goal.com)

“Hogy miért esett ki a PSG? Egyszerűen nem tisztelte ellenfelét.” – Idézi a korábban az MU-nál is futballozó Barthez szavait a goal.com.

“Profi sportolóként az a legfontosabb értékek egyike, hogy megtanuld tisztelni az ellenfeled. Minden körülmények közepette meg kell maradnia a tiszteletnek. A képességek alapján a PSG jobb csapat, jobban futballozott, különösen az első meccsen.” – Folytatta 1998-ban a francia válogatottal világbajnoki címet szerző kapus.

“A visszavágón elvesztették a koncentrációt is. A játékosaik mintha nem is ezt a meccset játszották volna. Az ilyen típusú párharcokban nem feltétlenül az a csapat jut tovább, aki jobban játszik. A különbséget sokszor az jelenti, hogy melyik klub tudja helyén kezelni az ilyen helyzetet.” – Így Barthez, aki azért odabökött azért még egyet-kettőt  a párizsiaknak.

“A PSG nem tanult a korábbi hibáiból sem. Mintha megragadtak volna ugyan ott (A Barca elleni 2017-es kiesésre gondolt – a szerk.). Hiányzott az alázatosság, egy újabb olyan érték, amely ha megvan, továbbjutnak. Az ilyen pillanatokban mutatkoznak meg egy klub igazi értékei!”