Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane már ki is nézte első a nyári első igazolását – sajtóhír

A goal.com értesülései szerint a Real Madrid frissen kinevezett vezetőedzője, Zinedine Zidane máris kinézte magának az első nyári igazolást, akit már korábban is meg szeretett volna szerezni.

Forrás: goal.com

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Zinedine Zidane ismét a Real Madrid edzője lett. A 10 hónappal ezelőtt távozó francia szakember a hírek szerint azért hagyta ott a királyi gárdát, mert a tervei nem egyeztek Florentino Perez elnök koncepciójával. Zidane elképzeléseinek középpontjában Eden Hazard állt, ám Perez nem akarta leigazolni a belgát. A spanyol Marca leközölte a francia tréner hat pontos követeléslistáját, amelyen az is szerepelt, hogy az edző dönt arról, hogy ki jön és ki távozik.

A goal.com értesülései szerint Zinedine Zidane máris elindította a Hazard-hadműveletet, és felvette a kapcsolatot a játékos menedzsmentjével, valamint hivatalosan jelezték érdeklődésüket a Chelsea felé. A királyi gárda a pénzt sem sajnálnáa belgáért, és akár 100 millió eurót is kifizetne érte.

Eden Hazard már többször jelezte, konkrétan és utalgatva is, hogy a Real Madridban szeretné folytatni a karrierjét. Emellett azt is elmondta, hogy mindig is nagy rajongója volt Zidane-nak, és a francia edző is elmondta, hogy nagyon szereti a belga játékát.

Hazard mellett még Kylian Mbappe lehet a madridi klub másik nagy célpontja a nyáron.