Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: újabb név Zidane bevásárló listáján – sajtóhír

Zinedine Zidane Real Madridhoz történő újbóli kinevezése óta valósággal felrobbant a világsajtó azoktól a hírektől, hogy a “királyi gárda” az erősítés érdekében mely játékosokat szeretne leigazolni, a leggyakrabban emlegette Kylian Mbappé és Eden Hazard mellett ezúttal egy újabb nevet dobtak be…

Az angol The Independent egy korábbi vonalat éleztette újra, amikor közölte, hogy a francia szakember kiszemeltjei közé tartozik a Tottenham dán klasszisa, Christian Eriksen is, akit a klub már korábban is kinézett magának, ám érdemi lépésre ezidáig nem szánták el magukat vele kapcsolatban.

A 27 éves középpályás szerződése a 2019-2020-as idény végéig érvényes a Spursnél, és amennyiben legkésőbb nyárig nem sikerül klubjának megállapodnia vele a kontraktus megújításáról, úgy a következő átigazolási időszakban a klubváltására lehet számítani, és a Transfermarkt szerint 85 millió eurós piaci értékkel rendelkező klasszisért a “blancók” kétségkívül a legfőbb favoritok lehetnek.

A forrás hozzátette, hogy Hazard leigazolása nem zárja ki, hogy Eriksent is bezsákolja a Real Madrid, miután véleményük szerint Gareth Bale és Luka Modric egyaránt elhagyhatja az együttest a nyári jövés-menés eredményeként.