Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: kibekkelte és megnyerte a Valencia a Sevilla elleni rangadót – videóval

A spanyol bajnokság, azaz a La Liga 29. fordulójában játszották a Sevilla – Valencia rangadót, amelyen nem volt gólzápor, és csak egy gól döntött a “Denevérek” javára. A nap korábbi mérkőzésein a Levante egy izgalmas mérkőzésen döntetlenezett az Eibarral, a Rayo pedig hiába vezetett és játszott jobban, a Betis elérte, hogy legalább egy pontot szerezzen. A fordulóból hátra van még a Real Valladolid – Real Sociedad és a Real Madrid – Huesca mérkőzés. 

Forrás: laliga.es

Sevilla – Valencia:

A Sevilla játszott fölényben a mérkőzésen, de a gól nem jött össze nekik, habár a 30. percben Munir vezetést is szerezhetett volna, de Neto hatalmasat védett. A 45. percben azonban büntetőt kapott a Valencia, miután Ever Banega követett el szabálytalanságot a tizenhatoson belül. Parejo állt a tizenegyespont mögé, és a bal alsó sarokba lőtte a labdát a kapus mellett.

A Valencia játéka valamennyire feljavult a második játékrészre, és az 57. percben Gameiro növelhette volna az előnyüket, de a kapus bravúrral védett, és a kapufára tolta a labdát. A Sevilla folyamatosan támadott, de a kapu közelébe nehezen jutottak, ha mégis, akkor pontatlanok voltak a lövéseik. Hiába volt hosszú a hosszabbítás is, a Valencia kibekkelte a végéig, és sikerült begyűjteniük a három pontot a rangadón.

Sevilla – Valencia: 0-1 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Parejo (45+1. – büntetőből)
Sárga lap: Munir (58.), Vazquez (72.), Banega (90.) ill. Wass (90+2.)
Kiállítás: – ill. –

Levante – Eibar:

A vasárnapi játéknap első meccsén a Levante az Eibart fogadta. A hazaiak már az 5. percben megszerezték a vezetést, amikor egy kontra végén Luna középregurításából Morales lőtt a hálóba. A 19. percben egyenlítettek a vendégek egy szabadrúgás után Escalante góljával. A Levante azonban még az első félidőben ismét megszerezte a vezetést, amikor a 26. percben most épp Morales gólpasszából Rochina lőtt laposan a kapuba. Sokáig úgy tűnt, hogy a három pontot is megszerezhetik, de a 78. percben egy nagyon szép csavarásból Enrich egyenlített, ezzel pedig mentett egy pontot az Eibarnak.

Levante – Eibar: 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Morales (5.), Rochina (26.) ill. Escalente (19.), Enrich (78.)
Sárga lap: Bardhi (40.), Vukovec (83.) ill. Cucurella (87.)
Kiállítás: – ill. –

https://www.youtube.com/watch?v=V3hi71xBLcQ

Rayo Vallecano – Betis:

A játéknap második mérkőzésén a Rayo a Betist fogadta a Vallecas stadionban. A hazaiak jobban kezdték a mérkőzést, és a 34. percben meg is szerezték a vezetést, amikor Bebe beadásából Raul De Tomas lőtt kapásból a hálóba. A második félidőben is jobban játszottak a hazaiak, de a Betis is éledezett, és végül a hajrában, a 81. percben összejött nekik az egyenlítés. Egy szép támadás végén Carvalho passzolta oldalra a labdát, ahonnan Tello csavart a kapuba. A mérkőzés végére még egy kiállítás is jutott, hiszen a 95. percben Di Santo kapott azonnali piros lapot egy szabálytalansága után.

Rayo Vallecano – Betis: 1-1 (1-0)
Gólszerzők: De Romas (34.) ill. Tello (81.)
Sárga lap: Suarez (30.), Tito (52.), Medran (61.), Bebe (70.), Amat (90.) ill. Emerson (50.), Carvalho (57.), Loren (87.)
Kiállítás: Di Santo (95.) ill. –

A forduló eddigi eredményei: 

Girona – Athletic Bilbao: 1-2
Getafe – Leganes: 0-2
Barcelona – Espanyol: 2-0
Celta Vigo – Villarreal: 3-2
Alaves – Atletico Madrid: 0-4
Levante – Eibar: 2-2
Rayo Vallecano – Betis: 1-1
Sevilla – Valencia: 0-1

Hátra van még a fordulóból: 

18:00 Real Valladolid – Real Sociedad (TV: Spíler 2)
20:45 Real Madrid – Huesca (TV: Spíler 2)

A bajnokság aktuális állása: 

A góllövőlista élmezőnye: