Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: Párizsban találták meg az „új Ramsey-t”

Már hónapok óta ismert tény, hogy a Juventus együttese szerződést kötött azzal az Aaron Ramsey-vel, aki a szezon végén ingyen távozik az Arsenaltól. Eddig nem nagyon hallhattunk arról, hogy a londoniak kivel is pótolnák a walesi középpályást.

A Gazetta dello Sport viszont tegnap már arról írt, hogy az Arsenal illetékesei ráakadtak arra a csiszolatlan gyémántra, aki betöltheti a Ramsey által elfoglalt pozíciót a csapat játékában, stílusában. Ő pedig nem más, mint a Paris Saint-Germain középpályása, Christopher Nkunku. A PSG saját nevelésű játékosa igaz mindenes a pálya közepén, és még szélsőként sem mondható rossz futballistának.

Az összes utánpótlás válogatottat megjárt Nkunku idén lesz 22 esztendős, a kontraktusa pedig még jövő nyárig köti a párizsiakhoz. A szezon első felében nem mondtuk volna fontosabb láncszemnek, ám az idény végére a legtöbb alkalommal már a kezdőcsapat tagja volt.

Állítólag Unai Emery olyannyira szeretné leigazolni korábbi játékosát, hogy a két klub már fel is vette egymással a kapcsolatot.