Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Japán: újabb világbajnok sztár követheti Iniestáékat – sajtóhír

Az aktuális angol lapinformációk jelentése szerint újabb spanyol világbajnok készül Japánba igazolni…

A The Sun megalapozott értesülései szerint a Japán bajnokságban szereplő Vissel Kobe csapata David Silva személyében egy újabb spanyol világbajnok klasszissal készül megerősíteni játékoskeretét a közeljövőben. A Távol-Keleten ebben a csapatban futballozik már Andres Iniesta és David Villa.

Az angol lap külön megemlíti, hogy a 33 esztendős középpályás szerződése jövő nyárig érvényes a Manchester City csapatával, de könnyen lehet, hogy ezt már nem fogja kitölteni, korábban pedig azt hangoztatta, hogy pályafutását mindenképpen Spanyolországban szeretné befejezni.

A világ-, és Európa-bajnok Silva 2010 óta már közel 400 mérkőzésen lépett pályára a City szerelésében, ezt megelőzően hazájában az Eibar, a Celta Vigo és a Valencia csapatait erősítette.