Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ajax: “Roppant büszke vagyok erre a csapatra!”

Mauricio Pochettinohoz hasonlóan, az Ajax vezetőedzője Erik ten Hag sem tudott érzelmektől mentes nyilatkozatot adni a felejthetetlen BL-elődöntőt követően. 

(Kép: scroll.in)

Igaz, hogy az Ajax trénerének jóval keserűbb lehet a szájíze, ugyanakkor ahogy ten Hag is fogalmazott, szégyenkezniük egyáltalán nincs miért.

“Roppant büszke vagyok erre a csapatra, és arra, amit az idáig vezető úton elértünk. Nagyon, de nagyon közel voltunk a Bajnokok Ligája döntőjéhez. Ezt mindannyian éreztük, és biztosan érzeni is fogjuk még a csalódottságot. Nehéz szavakat találni a történekere. Fantasztikus idényünk volt, és még nincs vége. Van még egy feladatunk: megnyerni a bajnokságot. Valahogy túl kell tennünk magunkat a történteken, ez pedig különösen nehéz lesz. Vasárnapra viszont így vagy úgy, de készen kell állnunk!” – kezdte gondolatmenetét az amszterdamiak mestere.

“A futball kegyetlen arcát mutatta. A szünetben mondtam a játékosaimnak, hogy ennek még egyáltalán nincs vége. A Tottenham a legmagasabb szinten futballozott, és remekül kockáztatott. Sajnos rólunk ez a második félidőben kevésbé mondható el. Folyamatosan egyre rosszabb és rosszabb lett a találkozó ránk nézve. 2:2-nél lezárhattuk volna a továbbjutás kérdését, de rosszul kontráztunk, és ott volt az a kapufa is (…) Végül pedig jött az utolsó pillanatban a harmadik gól (…) Egészen biztos, hogy még másnap sem találunk majd megfelelő szavakat a történtekre!” – Tette még hozzá ten Hag.