Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eldőlt, hol folytatja a Honvéd távozó kapusa – sajtóhír

A legfrissebb magyar sajtóértesülések szerint a Magyar Kupa döntőjét elveszítő Honvéd idény végén távozó kapusa, Gróf Dávid jövőjét illetően hamarosan hivatalos bejelentés születhet…

Az M4 Sport beszámolója szerint a Honvédtól elköszönő Gróf Dávid a hétfői napon szerződést fog aláírni a magyar bajnok Ferencváros csapatához.

A pályafutása során német és angol alsóbb osztályú csapatokban is megfordult hálóőr 2016 májusában három évre írt alá a Budapest Honvédhoz, amellyel a 2016/17-es szezonban bajnok lett. A 30 éves kapus a kispestieknél 100 mérkőzésen védett, 29-szer gólt sem kapott, az előző idény legnagyobb védéséért pedig kiérdemelte a Fülöp Márton-díjat, míg a mostani bajnoki kiírásban az egyetlen játékos lett, aki a 33 forduló alatt az elsőtől az utolsó percig a pályán volt.

Gróf a magyar válogatott keretébe is meghívást kapott a júniusi Eb-selejtezőkre, és reménykedhet benne, hogy Wales vagy Azerbajdzsán ellen sor kerülhet a címeres mezben való debütálására.