Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Ezért maradhat Neymar!

A francia Téléfoot című televíziós műsorban összegyűjtötték azokat az okokat, amelyek Neymar párizsi maradása mellett szólhatnak.

(Kép: as.com)

Neymar állítólag legalább egy szezont adna még a PSG-nek, sőt, jobban mondva saját magának, hiszen eddigi párizsi idényei nem feltétlenül sikerültek szemkápráztatóan.

Mindez köszönhető állandó sérüléseinek is. Éppen ezért a brazil klasszis is érezhet némi felelősséget, és felépítve magát, bízva abban, hogy egészséges marad, nekifutna még egyszer a PSG-vel.

Érdemes lehet megemlíteni, hogy ott van a hőn áhított párizsi BL-győzelem célja is, melynek ugye eddig a közelébe sem ért még a francia főváros kirakatcsapata, ám ez sokak szerint köszönhető annak is, hogy Neymar pechjére rendre a szezon fontos szakaszában sérült – Gondoljunk csak az idei MU ellen tavaszi párharcra…

A Téléfootban elhangzottak szerint az azért még mindig vonzó lehet a brazilnak, hogy a PSG legfontosabb játékosaként, húzóembereként valami nagyot alkosson végre a csapattal az új idényben.