Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-döntő: Pochettino kérésére változtattak a szabályokon

Mauricio Pochettino egy kéréssel fordult az UEFA felé a mai Bajnokok Ligája döntő előtt, amit el is fogadott a szövetség.

Forrás: dailymail.co.uk

Egy kisebb változásra számíthatunk majd a Bajnokok Ligája döntője előtt. A Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino egy olyan kéréssel fordult az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) felé, hogy a kezdő 11 játékos helyett mind a 23 játékos hadd álljon oda a csapatfotózásra. Az UEFA úgy döntött, hogy ennek semmi akadálya, ezért a korábbiaktól eltérően két külön csapatfotózás lesz: egyszer a kezdőcsapatokkal, majd másodjára a teljes meccskerettel. Ez természetesen nem csak a Tottenhamre, hanem a Liverpoolra is vonatkozik majd.

“Az a legnehezebb egy ilyen mérkőzésben, hogy csak 11 kezdőjátékosod lehet. Ezért is kértem meg az UEFA-t, hogy ne csak a kezdőcsapatokról készüljön fotó, hanem a teljes keretről. Ezzel azt is megmutathatjuk, hogy a futball mennyire csapatsport.”

 – nyilatkozta Pochettino, miután kiderült, hogy az UEFA elfogadta a változtatást.