Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

West Ham United: a rutinos támadó bejelentette távozását – hivatalos

A “kalapácsosok” csatára saját maga mondta el, hogy mindenképpen távozni fog a nyáron, ügynöke már keresi új csapatát.


Javier Hernández, ismertebb nevén “Chicharito” bejelentette, hogy távozik nyáron csapatától, a West Ham Unitedtől. A mexikói támadó és a “kalapácsosok” útja közös megegyezéssel válik ketté, legalábbis a játékos elmondása szerint. A képviselője már keresi új klubját, mindenképpen szeretne Európában maradni, de ha kap egy megfelelő ajánlatot szülőföldjéről, akkor szívesen visszatérne. A 31 éves csatár 2017-ben érkezett a West Ham Unitedhez a Bayer Leverkusentől 17,8 millió euróért cserébe.

“Van még egy év hátra a szerződésemből, de a West Ham és én úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha távozok. Az ügynökömnek sok európai kapcsolata van, már keresi azt a klubot, ahol érdemes folytatni a pályafutásom” – jelentette ki Javier Hernández.

A mexikói csatár megfordult a Manchester Unitedben és a Real Madridban is, Sir Alex Ferguson irányítása alatt a Vörös Ördögöknél szép sikereket ért el, de a Madridban lehúzott egy éve alatt is akad emlékezetes megmozdulása.

Chicharito a “kalapácsosoknál” eltöltött két idénye alatt 61 alkalommal léphetett pályára a csapat színeiben, ezeken 16 gólt jegyzett.