Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Liverpool: a fiatal középpályás Portugáliába igazolt – hivatalos

A “Vörösök” középpályása visszautasította a szerződéshosszabbítási ajánlatot, mindenképp távozni akart a csapattól, visszatér nevelőegyesületéhez.


A Liverpool 19 éves játékosa, Rafael Camacho a Sporting Lisszabon együttesében folytatja, ugyanis a két csapat megegyezett az átigazolását tekintve mindenben. A portugál gárda 5 millió fontot fizet a középpályásért, ami a bónuszokkal együtt 7 millió fontra nőhet. A “Vörösök” szerették volna megtartani játékosukat, de ő elutasította a kontraktusának megújítását, pedig szóban már megállapodtak a felek januárban. A Bajnokok Ligája győztes együttes vezetősége reménykedett benne, hogy Camacho belemegy egy kölcsönjátékba, azonban ez nem tetszett neki. A Wolverhampton és a Schalke pedig szívesen látta volna őt sajtóinformációk szerint. A 19 éves portugál középpályás ennek következtében visszatér nevelőegyesületéhez, a Sporting CP-hez, ahol a napokban átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, utána jelentik be a nagyközönség számára.

A Liverpoolnál hiába tartották ígéretesnek, mindössze két mérkőzésen lépett pályára az első csapatban, a Wolverhampton elleni FA Kupa mérkőzésen kapott 90 percet, valamint 3 perc jutott neki egy Crystal Palace elleni hazai bajnoki mérkőzésen.