Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Két igazolást is bejelentett a Honvéd – HIVATALOS

Nem tétlenkedik a Budapest Honvéd csapata, akik egyből két igazolást jelentettek be egy nap alatt. 

Forrás: honvedfc.com

Szerdán két játékos érkezését is bejelentette a Honvéd. Kesztyűs Barna után újabb paksi középpályás érkezik hozzájuk kölcsönbe, hiszen a két klub megállapodott arról, hogy a 2019/2020-as szezonban Egerszegi Tamás is a kispesti csapatot erősíti. A 27 esztendős labdarúgó Újpesten nevelkedett, a lila-fehéreknél mutatkozott be az NB I-ben, majd a Siófok, a Gyirmót, a DVTK, a Mezőkövesd és a Vasas csapataiban is szerepelt, légiósként pedig fél évet töltött a lengyel Miedz Legnica gárdájánál. Az előző szezont a Vasasnál kezdte, majd a Paks labdarúgója volt. Az elmúlt idényben 20 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, összesen pedig 169 első osztályú találkozón szerepelt, ezeken 12 gólt lőtt és 3 gólpasszt adott.

A Honvéd következő igazolása az ukrán bajnokságból érkező Vladiszlav Kulacs, aki a Shakhtar Donyeck csapatából érkezett kölcsönbe. A 26 esztendős támadó az Olimpik, majd a Shakhtar Donyeck együttesében nevelkedett, tagja volt az ukrán U17-es, U18-as, U19-es és U21-es válogatottnak is, majd a Shakhtar második csapatában játszott, illetve kölcsönben szerepelt több ukrán csapatban, valamint a török Eskisehirspor gárdájában. Az ukrán első osztályban 103 mérkőzésen húsz gólt és nyolc gólpasszt jegyzett, kilenc Európa-liga-mérkőzésen is szerepelt, ezeken kétszer volt eredményes.

A Honvéd eddig 6 szerzeményét mutatta be a nyáron, és a két említett játékoson kívül még Amadou Moutarit, Lefkovics Robit, Macdonald Nibalt és Kesztyűs Barnát igazolták.

(forrás: honvedfc.hu)