Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepő helyen folytathatja karrierjét a Chelsea középpályása – sajtóhír

Nagyot fordulhat a Chelsea által mellőzött középpályás karrierje, a dobogó helyett csapata bentmaradásáért küzdhet a következő szezonban Danny Drinkwater.

(forrás: irishexaminer.com)

Angol sajtóértesülések szerint a ​Brighton and Hove Albion együttese 1 éves kölcsönszerződéssel jelentkezett be a Chelsea vezetőségénél Danny Drinkwater játékjogáért, akit úgy tűnik könnyen el fog engedni a londoni együttes, miután a tavalyi szezonban mindössze egy alkalommal léphetett a Stamford Bridge gyepére.

Leandro Trossard és Adam Webster leigazolása után sem nyugodtak meg a sirályok, 40 millió fontos költekezésüket követően is további játékosokkal szeretnének erősíteni a következő szezonra, ezért a Brighton számára tökéletes választásnak bizonyulna az ingyen érkező kékek által mellőzött középpályás.

A két csapatnak már 3 nap áll a rendelkezésére, hogy mindenben megegyezzenek egymással, ugyanis az angol átigazolási piac csütörtökön zárul.