Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lanzafame megszólalt a visszatéréséről

Ahogyan a tegnapi napon beszámoltunk róla, egy évvel a viharos klubváltását követően az NB I elmúlt két idényének gólkirálya visszatért a Ferencvárostól korábbi állomáshelyére, a Budapest Honvéd csapatához…

Az egykori kispesti közönség kedvenc, Davide Lanzafame múlt nyáron távozott a Ferencváros csapatához, most pedig kötelező vételi opcióval kölcsönben tért vissza a Budapest Honvéd soraiba, klubváltásának körülményeiről sajtótájékoztató keretein belül kérdezték:

“A teljesítményemmel szeretnék válaszolni a szurkolóknak. Nyilván azt szeretném, ha a drukkerek örülnének annak, hogy visszatértem a Honvédhoz, de én nem határozhatok erről. Amikor ilyen horderejű döntések születnek, ahhoz két fél közös beleegyezésére van szükség, így történt ebben az esetben is. Szeretnék inkább a jelenre és a jövőre koncentrálni a múlt helyett, ez a válaszom. Voltak ajánlataim más országokból is, de egyértelműen úgy éreztem, hogy a Honvédnál szeretném befejezni a pályafutásomat. Tartozom ennek az egyesületnek, ezeknek a szurkolóknak, s ezt mindenképpen ki akartam fejezni. A mai mérkőzést természetesen nézni fogom. Szeretnék sok sikert kívánni korábbi csapatomnak, valamint a korábbi játékostársaimnak. Remélem, sikerrel veszik az előttük álló akadályt, és továbbjutnak a következő kőrbe.”

Lanzafame a magyar bajnokság előző kiírásában 17 góllal a kispesti Holender Filip társaságában ismét gólkirály lett az FTC színeiben, az aktuális kiírásban lejátszott öt BL-selejtezőn pedig összesen 193 percet töltött a pályán a Ferencvárosban, többször is csereként lehetőséget kapva.