Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

További tárgyalások a Juventus és a Barcelona között – sajtóhír

Az bizonyos, hogy az átigazolási időszak hajrájában a spanyol és az olasz bajnok még egyaránt próbálkozik minél jobban megerősíteni keretét a 2019-2020-as futballszezonra, spanyol és olasz források pedig megerősítették, hogy a Barcelona és a Juventus között több szálon is folynak a tárgyalások…

A Marca a minap megerősítette, hogy az FC Barcelona és a Juventus elöljárói komoly egyeztetéseket folytatnak egymással két középpályásuk megcserélése ügyében, melyben Ivan Rakitic Torinóba, Emre Can pedig a katalánok birtokába kerülhetne.

Éppen a minap számoltunk be róla, hogy az olasz rekordbajnok kiszemelte a Barca tehetséges balhátvédjét, Juan Mirandát, miközben maradva a védelemben a gránátvörös-kékek Daniele Ruganit szeretnék soraiban tudni a Juvéból.

A két aktuális bajnokcsapat egyaránt érdekelt a Neymarért zajló versenyfutásban is, de a teljesség igénye nélkül a világsajtóban megjelent hírekre alapozva Mario Mandzukic és Ousmane Dembélé egymás közti lehetséges helycseréje is szóba került már a tárgyalásokon.

A 31 esztendős vb-ezüstérmes Rakitic számára már nem biztosított a hosszabb távú jövő a katalán óriás soraiban, így az elmúlt hónapokban többször is felmerült a távozásának lehetősége, míg a nála hat évvel fiatalabb Can részére a nyáron kinevezett Maurizio Sarri nem kínál helyet a kezdőcsapatban, és a Juventus új csapatot keres számára. Ebből kiindulva – ha a többi nem is feltétlenül – de a két középpályás esetleges helycseréje akár meg is valósulhat még a szeptember 2-i piaczárásig.

FC Barcelona – Transzfer térkép

Érkezők: Antoine Griezmann (Atlético Madrid – 120 millió), Frenkie de Jong (Ajax – 75 millió), Murara Neto (Valencia – 26 millió), Junior Firpo (Real Betis – 18+12 millió), Emerson (Atlético-MG – 12 millió), Marc Cucurella (Eibar – 4 millió).
Távozók:  Malcom (Zenit – 40+5 millió), Jasper Cillessen (Valencia – 35 millió), André Gomes (Everton – 25 millió), Paco Alcácer (Dortmund – 21 millió), Denis Suarez (Celta Vigo – 12,9 millió), Marc Cucurella (Getafe – kölcsönbe), Thomas Vermaelen (Vissel Kobe – ingyen), Philippe Coutinho (Bayern München – kölcsön).

Juventus – Transzfer térkép

Érkezők: Maurizio Sarri (edző – Chelsea), Luca Pellegrini (AS Roma – 22 millió) Aaron Ramsey (Arsenal – ingyen), Adrien Rabiot (PSG – ingyen), Gonzalo Higuain (Chelsea – kölcsönből vissza), Gianluigi Buffon (PSG – ingyen), Matthijs De Ligt (Ajax – 75 millió).
Távozók: Massimiliano Allegri (edző – ?), Leonardo Spinazzola (AS Roma – 29,5 millió), Emil Audero (Sampdoria – 20 millió), Stefano Sturaro (Genoa – 16,5 millió), Riccardo Orsolini (Bologna – 15 millió), Alberto Cerri (Cagliari – 9 millió), Andrea Favilli (Genoa – 7 millió), Andrea Barzagli (visszavonult), Moise Kean (Everton – 27,5 + 2,5 millió).