Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona elnöke biztos Messi maradásában

Azok után, hogy a minap meglepő módosítás került bele Lionel Messi szerződésébe, a spanyol sajtó egyre többet kezdett el foglalkozni az argentin klasszis esetleges katalánoktól való távozásával…

Lionel Messi szerződésében olyan módosítást eszközöltek a felek, melynek értelmében az ötszörös argentin Aranylabdás kiválóság minden év június 30-án ha úgy dönt, elhagyhatja a csapatot, s lehetősége nyílik más ajánlatok meghallgatására.

A kialakult helyzettel kapcsolatban a Barcelona klubelnöke, Josep Maria Bartomeu is elárulta véleményét:

“Biztos vagyok benne, hogy Messi ki fogja tölteni a mostani szerződését 2021-ig, azt követően pedig visszavonul, vagy odamegy, ahová szeretne. Teljesen hasonló volt a helyzet annak idején Xavi, Iniesta vagy éppen Puyol esetében is, s mindannyiuk számára adott volt a lehetőség, hogy akár még tovább maradjanak a csapatnál. Nyugodt vagyok Leo helyzetét illetően, biztos vagyok benne, hogy hűséges marad hozzánk.”

A 32 esztendős zseni 2004-es debütálása óta 687 mérkőzés alatt 603 gólt és 242 gólpasszt regisztrált karrierje során a Barcelona színeiben.