Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: gólzápor és mesterhármas a City csoportjában! – videó

A Bajnokok Ligája C-csoportjának első fordulójában a végső győzelemre is esélyes Manchester City a Sahtar Donyeck otthonába látogatott. A másik találkozón a Dinamo Zagreb fogadta a BL-újonc Atalanta-t.

Manchester City – Sahtar Donyeck:

(fotó: bbc.co.uk)

A mezőnyben kiegyenlített játékot láthattunk, közel ugyanannyit birtokolták a csapatok a labdát. Azonban az utolsó harmadban kijött a két csapat közti minőségbeli különbség, a manchesteriek sokkal több lehetőséget tudtak kidolgozni. A 24. percben Riyad Mahrez volt jókor, jó helyen, amikor Ilkay Gündogan találta el a kapufát. A támadónak öt méterről kellett bepofoznia a labdát a kapuba. A 38. percben fordított volt a leosztás. Mahrez adott remek passzt a tizenhatoson belül Gündogannak, amit a német gólra is váltott. A kegyelemdöfést a 76. percben egy gyors ellentámadás után Gabriel Jesus vitte be, a gólpasszt Kevin De Bruyne adta. Hiába tartották magukat jól a mezőnyben az ukránok, ezúttal a több gólhelyzet több gólt is eredményezett.

Sahtar Donyeck – Manchester City 0-3 (0-2)
Gólszerzők: ill. Mahrez (24.), Gündogan (38.), Gabriel Jesus (76.)
Sárga lap: – ill. Rodri (24.)
Kiállítás:ill.

 

Dinamo Zagreb – Atalanta:

(fotó: standard.co.uk)

A mezőnyben egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés, de a hazaiak az első félidőben több lehetőséget dolgoztak ki, és ezekből hármat gólra is váltottak. Hiába volt körülbelül ugyanannyit a labda a csapatoknál, hiába próbálkoztak ugyanannyiszor lövéssel a csapatok, a horvátok sokkal nagyobb helyzeteket alakítottak ki, és ki is használták ezeket. A 10. percben Leovac lőtt a kapuba közelről egy remek beadás után. A 31. percben Orsic duplázta meg a hazaiak előnyét, egy szélen vezetett támadás után 16 méterről lőtt az alsó sarokba. A 42. percben ismét egy beadást nem tudott hatástalanítani az olaszok védelme, Orsic két méterről, teljesen üresen fejelhetett a kapuba. A 68. percben egy előre vágott labdát vett le gyönyörűen Orsic, és a befejezést is higgadtan oldotta meg, mesterhármast szerzett.

Dinamo Zagreb – Atalanta 4:0 (3:0)
Gólszerzők: Leovac (10.), Orsic (31., 42., 68.)
Sárga lap: Theophile-Catherine (39.), Moro (66.), ill. Djimsiti (18.), De Roon (27.), Gosens (79.)
Kiállítás:ill.

A C-csoport jelenlegi állása: 

(A tabellát köszönjük az eredmenyek.com-nak)