Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Korábbi edzője térhet vissza az AC Milan kispadjára – sajtóhír

Olasz lapinformációk szerint egyre valószínűbb, hogy hamarosan váltás következhet be az AC Milan kispadján, és állítólag a mostani tréner elődje térhet vissza… A Corriere dello Sport információi szerint az AC Milan vezetősége immár fontolóra vette, hogy a csapat mérsékelt rajtjára való tekintettel ismét előző vezetőedzőjét, Gennaro Gattusót ültesse le a gárda kispadjára Marco Giampaolo helyett. Az egykori csupa szív középpályás másfél éven volt a Rossoneri trénere, és a tavalyi szezonban kapott hideget-meleget, végül pedig nem sikerült a BL-főtáblára juttatnia az AC Milan együttesét, így távoznia kellett. Látványos javulás azonban eddig a Sampdoria éléről kinevezett Giampolo irányításával sem történt, sőt a milánóiak vezérkara már több krízisértekezletet is tartott a szezon kezdete óta. Az AC Milan az olasz bajnokság (Serie A) első öt fordulója alatt mindössze hat pontot szerzett és közben csupán három gólt lőtt (két 1-0-s győzelem, és egy meccsen sem voltak többször eredményesek), melynél kevesebb alkalommal kizárólag az Udinese talált be eddig a 2019-2020-as kiírásban. A Rossoneri az aktuális hétvégi fordulóban vasárnap este, 20:45-től egy másik volt edzője, a Vincenzo Montella által trenírozott Fiorentina csapatával nézhet majd farkasszemet, és minél több pontra lesz szükség a közeljövőben, ellenkező esetben rövidesen tényleg elfogyhat a türelem a Milan élére nyáron kinevezett szakember irányába…