Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Dortmund tolmácsa kitálalt Dembéléről

Most teljes képet kaphatunk arról a két évvel ezelőtti esetről, amikor a fiatal francia játékosról napokig semmit nem lehetett tudni.


A Borussia Dortmund korábbi tolmácsa, Massimo Mariotti, kipakolt az újságíróknak, Ousmane Dembélé sztrájkjával és eltűnésével kapcsolatban, amivel azt szerette volna kiharcolni, hogy a Barcelonába szerződjön, ez végül össze is jött.

A világbajnok szélső 2016-ban érkezett a BVB-hez 15 millió euróért, és sebességével, valamint technikai tudásával azonnal letette a névjegyét. Dembélé számára nagyon feküdt a Dortmund stílusa, Thomas Tuchel irányítása alatt, és a Bundesliga légköre is. Azonban miután Neymar a PSG-hez igazolt, a katalán csapat azonnal kipécézte magának, ő pedig tett is azért, hogy a spanyol gigászhoz szerződhessen 125 millió euró ellenében. A német együttes pedig nem szeretett volna megválni tőle…

Mindenki tőlem kérdezgette, hogy hol lehet, azonban én sem tudtam. Próbáltam elérni őt és az unokatestvérét is, de hiába. Három napon keresztül egyiküket sem tudtuk elérni. Akkor úgy éreztem, már nincs is Dortmundban, ezért elmentem a házához, ahol megtudtam, hogy reggel az édesanyjával együtt elutazott Franciaországba. Ousmane egyetlen éjszaka alatt eltűnt, és később csak én tudtak felvenni vele a kapcsolatot. Megmondtam neki, hogy vissza kellene jönnie, hogy megbeszéljük a dolgokat, és meg kell értenie a klubot, profiként kell viselkednie. Akkor viszont már túl késő volt. Sosem volt egyedül. Az unokatestvére és a legjobb haverja is vele élt. Az édesanyja is rendszeresen meglátogatta, már szinte teljesen leterhelték. Ő maga mindig nyugodt volt, és azt mondta ‘majd Massimo megoldja’. Thomas Tuchel is szinte naponta beszélt vele, és együtt elemezték videón a játékát. Ő azt mondta nekem, hogy vigyázzak rá, mert a csapatnak nagy szüksége van rá. Végsősoron az életstílusa megengedte, hogy remek teljesítményt nyújtson Dortmundban” – nyilatkozta a Goalnak és a SPOX-nak Mariotti.

Dembélé távozását követően több olyan hír is megjelent, amelyek szerint a játékos olyan szörnyű állapotban hagyta a lakását, hogy a főbérlő később beperelte. Mariotti szerint azonban ebből semmi sem igaz.

“A tanácsadói megkértek, hogy menjek el a házhoz, és készítsek pár képet. Miután elköltözött elvittem a kulcsait is a tulajdonoshoz. Semmiféle szemetet nem találta, tökéletes állapotban hagyta a házat. Még a letétet is visszakapta” – fűzte hozzá Mariotti.