Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Egyszerűen nem tud helyesen spanyolul beszélni!”

Azok után, hogy már többen is véleményezték a francia szélső viselkedését, most Lionel Messi tett utalást egy olyan tényezőre, amely nehezítheti a világbajnok játékos beilleszkedését. 

(Kép: as.com)

Mint ismert, a Sevilla ellen Dembélé a kiállítás sorsára jutott, és amennyiben sikertelennek bizonyul a Barca fellebbezése, két meccses eltiltás vár rá.

A 22 esztendős franciának egyébként ez volt karrierje első piros lapja 147 profi mérkőzés után. Talán ez mindent elmond arról, hogy nem az a sportszerűtlen futballista (…)

(…) Lionel Messi szerint sem, aki úgy véli Mateu Lahoz játékvezető egyszerűen félreértette Dembélé szavait. “Egyszerűen nem tud helyesen fogalmazni spanyolul, nem tudja, hogyan helyes beszélni.” – Fogalmazott Messi a Movistar adásában, utalva arra, hogy Dembélé egyszerűen semmi támadót nem akart mondani a játékvezetőnek.