Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Végveszélyben Solskjaer pozíciója a Unitednél! – sajtóhír

Szigetországi lapértesülések szerint könnyen lehet, hogy meg vannak számlálva Ole Gunnar Solskjaer napjai a Manchester Unitednél, és amennyiben a szünet utáni folytatásban sem tudnak nyerni a bajnokságban, megköszönhetik a norvég menedzser munkáját…

A The Sun információi szerint a válogatott-szünet utáni folytatásbeli két mérkőzés az utolsó lehetőségek lesznek Ole Gunnar Solskjaer számára, hogy megmentse pozícióját a Manchester United menedzseri székében.

Az egykori kiváló csatárnak nem lesz egyszerű dolga, hiszen a “Vörös Ördögök” október 20-án a BL-címvédő Liverpoolt fogadják, egy héttel később pedig a Norwich otthonában vendégeskednek, utóbbi mérkőzést követően pedig akár lapátra is tehetik őt.

Solskjaer annak ellenére, hogy a tavalyi szezon derekánál történt kinevezése után alaposan fel tudta kavarni az álló vizet a Unitednél, végül csak Európa-liga-indulást érő pozícióban végeztek, az újonnan rajtolt PL-idény elkezdése pedig minden szempontból csalódást keltő volt.

A MU nyolc forduló alatt szerzett 9 ponttal mindössze a 20 csapatos mezőny 13. pozíciójában szerénykedik, ami nyilvánvalóan egy ekkora múltú klubtól elfogadhatatlan teljesítmény.