Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: megizzadt Prágában a Barca, Inter-győzelem a rangadón – videóval

A Bajnokok Ligája harmadik csoportkörének szerdai játéknapján az FC Barcelona begyűjtötte a három pontot a Slavia Praha otthonában, míg az Inter kétgólos sikert aratott a Borussia Dortmund ellen. 

Az Inter a Barcelonában elszenvedett vereségét szerette volna kijavítani a Dortmund ellen, ehhez pedig már a 22. percben komoly lépést tettek: Stefan De Vrij nagyszerű passzából a remek formában lévő argentin csatár, Lautaro Martínez volt eredményes. A sárga-feketék nem igazán találtak fogást Antonio Conte védelmén, az első játékrész végén jutottak el Samir Handanovic kapujáig, aki védeni tudta Jadon Sancho lövését. A második félidőben a vendégek többet birtokolták a labdát, az Inter védelme azonban továbbra is jól működött. A hajrában az olaszok tizenegyeshez jutottak, Mats Hummels a mindössze 17 esztendős Sebastiano Espositót buktatta. Martínez büntetőjét Roman Bürki hárította, ennek ellenére mégis összejött a kétgólos siker, hiszen a lefújást megelőzően Antonio Candreva révén megduplázódott az előny, Marcelo Brozovic zseniális indítását követően.

Inter – Borussia Dortmund 2–0 (1-0).
Gólszerző: Lautaro (22), Candreva (89.).

Handanovic – Godín, De Vrij, Skriniar – Brozovic – Candreva, Gagliardini, Barella, Asamoah (Biraghi) – Lukaku (Esposito), Lautaro (Valero).

Bürki – Akanji (Larsen), Weigl, Hummels – Hakimi, Witsel, Delaney (Dahoud), Schulz – Sancho, Brandt, Hazard (Guerreiro).

A csoport másik összecsapásán ugyan a Barcelona nagyon korán előnyhöz jutott, a Slavia rendre odaért Marc-André ter Stegen kapujáig, aki többször is bravúrral hárított, és őrizte az előnyt. Igaz, a katalánok is számtalanszor adogattak az ellenfél kapuja előtt, az viszont érezhető volt, hogy a prágaiak nem fogják könnyen adni magukat. Az első félidőben nem, a másodikban viszont meglett mindennek az eredménye: az 50. percben összejött az egyenlítés. Sokáig nem örülhetett a végig szenvedélyen szurkolói cseh tábor, ugyanis az 57. minutumban Luis Suárez próbálkozása szerencsétlenül bepattant egy hazai védőről. A folytatásban a cserejátékosok sem tudtak segíteni, így Ernesto Valverde gárdája újabb három ponttal gazdagodott.

Slavia Praha – Barcelona 1–2 (0-1).
Gólszerző: Boril (50.), ill. Messi (3.), Olayinka (57. – öngól).

Kolar – Coufal, Kúdela, Hovorka, Boril – Sevcik, Soucek, Zeleny (Ted) – Stanciu (Husbauer) – Masopust (Van Buren), Olayinka.

Ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Alba – De Jong, Sergio (Vidal), Arthur (Rakitic) – Messi, Suárez, Griezmann (Dembele).

A csoport aktuális állása: