Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal-botrány: kihagyja a következő meccset a kapitány

Ahogyan arról beszámoltunk, az Arsenal legutóbbi bajnokiján kifütyült és lecserélt csapatkapitánya a saját szurkolói ellen fordult, melynek ismét meglett a következménye…

Az “Ágyúsok” spanyol menedzsere, Unai Emery ugyanis egyszerűen nem nevezte az Arsenal következő mérkőzésére a gárda csapatkapitányát, Granit Xhakát.

Xhaka a múlt vasárnapi, Crystal Palace elleni mérkőzésen duzzogva vette tudomásul, hogy a szurkolók előbb örömmámorban törnek ki lecserélése láttán, majd kifütyülik őt. A svájci középpályás eldobta csapatkapitányi karszalagját, majd a mezét is elhajította az öltözőbe menet. Később ugyan bocsánatot kért tettéért, ám Emery bejelentette: csapatkapitánya biztosan nem lesz ott a Wolverhampton elleni bajnoki összecsapáson, mivel nem nevezi őt a keretbe.

A svájci középpályás mellett több csapattársa is kiállt az elmúlt napokban, Héctor Bellerín például arra biztatta a szurkolókat, hogy együtt lendüljenek túl a nehéz időszakon, mivel a gyűlölködés nem megoldás.

Az angol bajnokságban (Premier League) ötödik helyen álló Arsenal soron következő mérkőzésére szombaton 16 órától kerül majd sor a Wolves ellen.