Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: hátrányból fordított a Manchester City – videóval

Elképesztő fordulatokat hozott a Premier League tizenegyedik fordulója, a Manchester City és a nagy rivális Liverpool is hátrányból tudott fordítani.

(forrás: twitter.com/mancity)

Hihetetlen izgalmakban vehettek részt az angol élvonal követői a minap folyamán, a bajnoki címért hajtó Manchester City hazai pályán szenvedett a múlt héten még kilenc gólt kapó Southampton együttese ellen, miközben a Liverpool az Aston Villa otthonában izzadt meg.

Pep Guardiola együttese minden előjel szerint mészárlásra készült a mai nap folyamán, hiszen egy héttel ezelőtt a Leicester City csapata történelmi vereséget mért a Southamptonra, ezzel felkészítve őket a City elleni túrára, azonban a Hassenhütl által irányított piros-fehérek inkább felszívták magukat és hatalmas megpróbáltatás elé állították a tavalyi rekordbajnokot.

Végül a mérkőzés hőse Kyle Walker lett, aki először egy gólpasszal szolgálta ki csapattársát, Sergio Agüerot, majd egy fordító góllal megszerezte a 3 pontot csapata részére, ezzel a hajrában beállítva a 2-1-es végeredményt.

Manchester City – Southampton: 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Agüero (70.) Walker (86.) ill. Ward-Prowse (13.)
Sárga lap: Sterling (40.) Gündogan (89.) Ederson (95.) ill. Hojbjerg (18.)
Kiállítás   ill. –