Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hihetetlen! Ismét kidőlt a Dortmund klasszisa

A Borussia Dortmund szombati, fölényes sikerét némileg beárnyékolta az a tény, hogy sérülés miatt le kellett cserélni a gárda egyik legnagyobb sztárját…

A Wolfsburg legyőzése alkalmával Marco Reus már az első félidőben a lecserélés sorsára jutott lábsérüléséből kifolyólag, és egyelőre kérdéses, hogy jövő kedden pályára léphet-e az Inter elleni, sorsdöntőnek ígérkező BL-csoportmeccsen.

“Nem tudjuk még pontosan, mennyire súlyos. Kapott egy rúgást, ezért nem tudott tovább játszani” – fogalmazott Lucien Favre, vezetőedző a találkozó utáni sajtótájékoztatóján.

A 30 éves sérülékeny sztár állandó problémáiból kifolyólag már számtalan fontos mérkőzést, ill. világeseményt volt kénytelen kihagyni, ezúttal pedig ugyancsak balszerencsés időszakban dőlt ki, hiszen az említett Inter elleni BL-összecsapást követően a német bajnokság (Bundesliga) következő fordulójában a címvédő Bayern München együttesével vívhatnak rangadót.