Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: botlott a Manchester City, alakul a parádés záróforduló – videóval!

Az 5. fordulóval folytatódott a Bajnokok Ligája csoportköre, ahol a C-csoportban már csak a második továbbjutó csapat kiléte volt kérdéses.

Kép: AS.com

A Manchester City ugyan legutóbb csak egy 1-1-es döntetlent ért el az Atalanta ellen, mégis egyetlen veretlen csapatként vezeti a C-csoportot és már tovább is lépett a kieséses szakaszba. A többi három csapat viszont még harcol: a Shakhtar és a Dinamo Zagreb mellett ugyanis az olaszok is odaérhetnek a második pozícióba.

A City visszafogott volt ezúttal hazai pályán, pedig a kezdőcsapatból kiindulva komolyan vették a Shakhtar elleni találkozót. Talán csak a védelemben lehetett megemlíteni a két szélen Cancelót és Angelinót, mint esetleges meglepetéseket – de összességében nagyon úgy tűnt, komolyak a világoskékek szándékai. A játék képe is nagyjából a várakozásoknak megfelelően zajlott. A manchesteriek irányítottak, az ukránok pedig türelmesen vártak egy kínálkozó lehetőségre, amire le lehet csapni. Helyzetek akadtak, a gól azonban csak nem akart megérkezni. Az angoloknál hiányzott az átütő erő a támadásokban; a Shakhtar pedig a döntő szituációkban nem tudott kellően határozott lenni, így a szünetben 0-0 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után aztán sebességet váltott a hazai gárda és hamarosan Gündogan találatával meg is tudták szerezni a vezetést. Ekkor úgy tűnt, hogy sima lesz a vége és akár egy nagyobb gólkülönbségű győzelem is kisülhet ebből. Aztán a semmiből jött egy egyenlítő gól. A 69. percben egy kontra végén keveredett át a labda a balszélre, ahol a csereként beállt Solomon érkezett. A támadó nagyjából 4 perce volt a pályán és hamar be is talált, ezzel pedig új színezetet kapott a találkozó a hajrára. Újabb gól azonban már nem született, így maradt a döntetlen. Az ukránok megküzdöttek becsülettel az egy pontjukért idegenben, a City viszont ezúttal nem tudta hozni a kötelezőt. A Shakhtarnak ez a pont még sokat érhet majd a végén.

A csoport másik mérkőzésén elég simán alakultak a dolgok. Az Atalanta ugyanis folytatta a tavaly óta tartó érthetetlen, de egyúttal csodás szárnyalását és 2-0-ra nyerni tudott. A 27. percben egy apró, buta szabálytalanság után büntetőhöz jutottak az olaszok, amit Muriel értékesített. A vezetés megszerzése után stabilizálták előnyüket és a második félidőben Alejandro Gomez találatával még be is tudták biztosítani a győzelmet. A Dinamo Zagreb ezúttal nem tudott velük mit kezdeni, ami érdekes helyzetet teremt a pontok terén. Az Atalantának ugyanis ez volt az első győzelme a csoportkörben, legutóbbi döntetlenjükkel együtt pedig már 4 pontjuk van. A Zagreb 5-tel-, a Shakhtar pedig 6-tal áll – óriási csata várható itt még a zárófordulóban a második továbbjutó helyért. Akkor a Shakhtar az Atalantát fogadja majd, a Manchester City pedig Zágrábba látogat.

A C-csoport eredményei:

Atalanta – Dinamo Zagreb 2-0
G.: Muriel (27. – büntető), Alejandro Gomez (47.)

Manchester City – Shakhtar Donetsk 1-1
G.: Gündogan (56.), Solomon (69.)

A csoport állása:

A táblázatért köszönet az Eredmenyek.com-nak!