Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Coppa Italia: továbbjutott a Fiorentina és a Genoa is – eredmények

Az Olasz Kupában a héten a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek a csapatok, kedden a Fiorentina és a Genoa igyekszik kiharcolni a továbbjutást alacsonyabb osztályban szereplő ellenfelével szemben.


Cremonese (II.) – Empoli (II.) 1-0 (1-0)
Játékvezető: D. Amabile, Helyszín: Stadio Giovanni Zini (Cremona)
Gólszerzők: M. Claiton (35′) ill.

Mindkét gárda a másodosztályban szerepel (Serie B), és egyikőjük sem áll fényesen a tabellán, de ez a Cremonesétől nem is várható el, az ő céljuk a bennmaradás, míg az Empoli szeretne feljutni az élvonalba. A mérkőzést végig a hazaiak irányították és teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A legjobb 16 között a tavalyi kupagyőztes Lazio lesz az ellenfelük.

Genoa – Ascoli (II.) 3-2 (1-0)
Játékvezető: G. Ayroldi, Helyszín: Stadio Luigi Ferraris (Genova)
Gólszerzők: Pinamonti (14′ 79′), Criscito (72′) ill. Beretta (48′), Criscito (68′ – öngól)

A hazai gárda nem meglepetésként B csapattal állt fel és még így is végig uralta a mérkőzést. A 14. percben jött is a vezető gól a 20 éves csatár, Pinamonti révén. Ám ezek után hiába jöttek a helyzetek, a második félidőben a vendég gólok jöttek, két kapura lövésből két gólt is szereztek. A második félidő 3. minutumában Beretta talált be, majd 20 perccel később Criscito vétett öngólt, így már az Ascoli vezetett nagy meglepetésre. Viszont nem sokat kellett várni a Genoa válaszára, ugyanis Criscito javította hibáját és kiegyenlít. Majd a 79. percben Pinamonti duplázni tud, ezzel eldöntve a továbbjutás sorsát. A genovai klub ellenfele a legjobb 16 között a Torino együttese lesz.

Fiorentina – Cittadella (II.) 2-0 (1-0)
Játékvezető: Pezzuto I. (Ita), Helyszín: Stadio Artemio Franchi (Firenze)
Gólszerzők: Benassi (21′ 53′) ill.
Kiállítva: Venuti (27′)

Egyértelműen a hazaiak voltak a párharc esélyesei és, hogy biztosra menjenek nem vették teljesen tartalékosra a figurát. Azonban a Cittadella nem rezelt be, sőt, az első lehetőségek előttük adódtak, amelyekből azonban gól nem született. A vendégek bátor játéka ellenére a Fiorentina szerezte meg a vezetést Benassi révén a 21. percben. Nem sokkal a vezető gólt követően Venuti butasága kiállítást ért, így a Violák emberhátrányba kerültek. Ennek ellenére a második félidő elején kettőre növeli előnyét a hazai gárda, Benassi tudott duplázni. A Fiorentina, ha nehézkesen is, de bejutott a legjobb 16-ba, ahol a tavalyi ezüstérmes Atalantával fognak találkozni.