Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester United: Solskjaer 250 millió fontot kap átigazolásokra

A norvég mester nem kevés pénzt kap arra, hogy újra az elitbe tartozzon a manchesteri gárda.


A The Sun értesülései szerint, hogy a Manchester United nem kevesebb, mint 250 millió fontot biztosítana átigazolásokra Ole Gunnar Solskjaer részére. Mindezt azért teszi a Vörös Ördögök vezetősége, hogy újra komoly címekért küzdhessen a csapat, ehhez első sorban a támadósor szeretnék megerősíteni, ahova két komoly kiszemelt is van.

Az egyik a Borussia Dortmund szélsője, Jadon Sancho, míg a másik pont a BVB által is kiszemelt Erling Haaland. A norvég tréner viszont tudja, hogy a télen esélytelen ezt a két üzletet nyélbe ütni, így minden bizonnyal a nyáron próbálják majd meg őket szerződtetni.

Igaz, ehhez az is kell, hogy Solskjaer maradjon továbbra is a Manchester United vezetőedzője, valamint az, hogy addig nem csapja le a kezükről egy másik sztárcsapat a két tehetséges fiatal támadót.