Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: már nem Nübel a Schalke csapatkapitánya – közlemény

A német élvonalbeli bajnokságban szereplő Schalke 04 vezetőedzője, David Wagner a klub hivatalos oldalának megerősítette, hogy a jövőben már nem a nyáron a Bayern Münchenhez távozó Alexander Nübel fogja viselni a csapatkapitányi karszalagot.

Fotó: Alexander Hassenstein / Bongarts / Getty Images

A gelsenkircheni alakulat a döntéssel szinte azonnal reagált arra, hogy a Bayern bejelentette, a lejáró szerződésű Nübel nyártól náluk folytatja pályafutását. A Schalke trénere egyben azt is tudatta, hogy az eddigi helyettes, Omar Mascarell első számú kapitánnyá lépett elő. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy Nübel megtarthatja-e a helyét a kezdőcsapatban.

Wagner gárdája az 5. helyen zárta a Bundesliga őszi szezonját, hét pontra vannak a listavezető Lipcséhez képest, míg a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik pozícióban lévő Borussia Dortmund csupán a jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg őket.

A német bajnokság január 17-én tér vissza, a Schalke a Borussia Mönchengladbach együttesét látja vendégül a nyitómérkőzésen.