Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FA-kupa: beszólt a City védőjének, majd az internet hőse lett a negyedosztályú csapat játékosa – videóval

A Manchester City 4–1-es győzelemmel lépett át a negyedosztályú Port Vale-on az FA Kupában, ám Tom Pope góljának külön pikantériát adott, hogy a kiscsapat csatára néhány hónapja beszólt John Stonesnak, a City védőjének.

Tom Pope és John Stones története még 2019 nyarán kezdődött, amikor a negyedosztályú csapat labdarúgója ezt írta a Twitterre:

„Megnéztem az összefoglalót az angol válogatott meccséről. Tudom, hogy csak negyedosztályú játékos vagyok, tudom, hogy ő angol válogatott, tudom, hogy ő heti 150 ezer fontot keres, és azt is, hogy milliószor jobb játékos nálam. De imádnám, ha minden héten John Stones ellen játszhatnék, úgy negyven gólom lenne az idényben!”

Amikor megkapta a Cityt a Port Vale, mindenki csak nevetett Pope-on, mondván, úgyis csak a szája járt, és esélye sem lesz gólt szerezni a manchesteriek ellen. Az angol csatár viszont nem így gondolta, és óriási meglepetésre a 35. percben betalált a City ellen.

 

John Stones kezdett a védelemben a Port Vale ellen, így Pope bizonyította, hogy nem csak a szája jár. Végül érvényesült a papírforma, de az angol csatár nem sült fel. Nem úgy mint két élvonalbeli csapat, a rögtön búcsúzó Aston Villa és a Brighton. A Newcastle és a Watford is pórul járhat még, mert egyaránt harmadosztályú ellenfél ellen kényszerülnek újrajátszásra. Ahogy a Wolverhampton és a Manchester United is összecsap még egyszer, mert az előbbi pályaválasztása mellett gól nélküli döntetlenre végeztek.

FA Kupa, a legjobb 32 közé jutásért:
Manchester City–Port Vale (IV.) 4–1
AFC Bournemouth–Luton Town (II.) 4–0
Fleetwood Town (III.)–Portsmouth (III.) 1–1
Leicester City–Wigan Athletic (II.) 2–0
Wolverhampton Wanderers–Manchester United 0–0
Birmingham City (II.)–Blackburn Rovers (II.) 2–1
Bristol City (II.)–Shrewsbury Town (III.) 1–1
Burnley–Peterborough United (III.) 4–2
Millwall (II.)–Newport County (IV.) 3–0
Rochdale (III.)–Newcastle United 1–1
Rotherham United (III.)–Hull City (II.) 2–3
Brentford (II.)–Stoke City (II.) 1–0
Brighton & Hove Albion–Sheffield Wednesday (II.) 0–1
Cardiff City (II.)–Carlisle United (IV.) 2–2
Fulham (II.)–Aston Villa 2–1
Oxford United (III.)–Hartlepool United (V.) 4–1
Preston North End (II.)–Norwich City 2–4
Reading (II.)–Blackpool (III.) 2–2
Southampton–Huddersfield Town (II.) 2–0
Watford–Tranmere Rovers (III.) 3–3
Vasárnap:
15:01: Bristol Rovers (III.)–Coventry City (III.)
15:01: Burton Albion (III.)–Northampton Town (IV.)
15:01: Charlton Athletic (II.)–West Bromwich Albion (II.)
15:01: Chelsea–Nottingham Forest (II.)
15:01: Crewe Alexandra (IV.)–Barnsley (II.)
15:01: Crystal Palace–Derby County (II.)
15:01: Middlesbrough (II.)–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
15:01: Queens Park Rangers (II.)–Swansea City (II.)
15:01: Sheffield United–AFC Fylde (V.)
17:01: Liverpool–Everton (Tv: Spíler1)
19:16: Gillingham (III.)–West Ham United (Tv: Spíler1)
Hétfő:
20:56: Arsenal–Leeds United (Tv: Spíler1)