Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“Ronaldo ismét régi fényében csillog majd a pályán”

A Juventus csatára mesterhármassal kezdte az új évet. A győztes bajnoki után a csapat vezetőedzője, Maurizio Sarri elmondta, a portugál klasszis nagyon boldog, hogy végre teljesen egészséges.


Magához képest szerényebben teljesített ősszel az ötszörös aranylabdás támadó, a Cagliari elleni tripla előtt 14 bajnokin 10-szer volt eredményes, a Bajnokok Ligájában pedig bár mind a hat csoportmeccsen játszott, csupán két gólig jutott. A gyengébb teljesítmény hátterében egy kisebb, ám elhúzódó térdsérülés állt, de ha minden igaz, ezt maga mögött hagyta a csatár és kész újra lenyűgözni rajongóit és a futball szerelmeseit. Ez volt az első triplája a Serie A-ban, ahová másfél éve érkezett a Real Madridtól. A portugál zseni így megcsinálta, amire eddig csak Alexis Sánchez, a jelenleg az Interben szereplő chilei klasszis volt képes ebben az évezredben: mesterhármast szerzett az angol, a spanyol és immár az olasz élvonalban is.

„Ronaldónak rendbe jött a térde, semmi gondja nincs vele, így fizikálisan és mentálisan is újra teljesen egészséges. Most végre ismét boldognak látom, s innentől a legjobbját nyújtja majd” – mondta a torinóiak mestere a portugálról, akinek decembertől nézve valóban kiváló a mérlege: legutóbbi öt bajnokiján nyolc gólt szerzett.

Ronaldo mesterhármasával újra beszállt az aranycipőért folyó harcba:
1. Ciro Immobile (SS Lazio Roma) 19 x 2 = 38
– Robert Lewandowski (FC Bayern München) 19 x 2 = 38
3. Timo Werner (RasenBallsport Leipzig) 18 x 2 = 36
4. Jamie Vardy (Leicester City) 17 x 2 = 34
5. Erik Sorga (Flora Tallinn) 31 x 1 = 31
6. Ilia Shkurin (FC Zvezda-BGU Minsk) 19 x 1,5 = 28,5
7. Romelu Lukaku (FC Internazionale Milano) 14 x 2 = 28
8. Pierre-Emerick Aubameyang (Arsenal) 13 x 2 = 26
Danny Ings (Southampton FC) 13 x 2 = 26
Lionel Messi (FC Barcelona) 13 x 2 = 26
Cristiano Ronaldo (Juventus) 13 x 2 = 26
Wissam Ben Yedder (AS Monaco) 13 x 2 = 26

Maurizio Sarri a Juventus védőjéről, Matthijs de Ligtről is beszélt, aki végig a cserepadon ült a Cagliari elleni meccsen, és utoljára december elején volt a kezdőcsapat tagja a Serie A-ban.

„De Ligt helyzete nagyon egyértelmű: biztos vagyok benne, hogy a világ egyik, ha nem a legjobb belső védője lesz. Meg kell értenünk, hogy még csak 19 éves, nagyon fiatalon váltott és érkezett egy olyan klubhoz, mint a Juventus. Új nyelvet és új edzésmetodikát kell elsajátítania, ami nem megy egyik napról a másikra. Ráadásul Olaszországban a játékstílusát is meg kellett változtatnia. Nagyon sokat dolgozik, hogy azt a teljesítményt nyújtsa, amit az Ajaxban. Fejlődött is, de apróbb sérülések gátolták, de ez normális ilyenkor” – nyilatkozta a Goal.com-nak Sarri.