Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hazatért az AC Milan nevelése – HIVATALOS

A minap megköttetett az üzlet, mely értelmében az AC Milantól nyáron Angliába távozó fiatal támadó kölcsönben visszatért Olaszországba…

Az olasz bajnokságban (Serie A) gyengélkedő Fiorentina csapata péntek este jelentette be Patrick Cutrone két évre történő kölcsönvételét a Wolves gárdájától. A megállapodás értelmében a kölcsönidőszak leteltével a “Violák” 18 millió euró ellenében véglegesen is megvásárolhatják a tehetséges csatárt.

A 22 éves támadó a 2017-2018-as idényben 18 gólt szerzett az AC Milan színeiben, egy idénnyel később azonban ennek a mennyiségnek már csak a felére volt képes, 9 góljából ráadásul mindössze hármat szerzett a bajnokságban, ráadásul egyre kevesebb lehetőséget is kapott, így múlt nyáron a Rossonerinél az eladása mellett döntöttek. Azonban a váltás sem igazán jött be, a Wolvesban is csak peremember tudott lenni, 12 pályára lépése alkalmával csupán kétszer volt eredményes a PL-ben.

Az idény felénél a Fiorentina csak a 20 csapatos mezőny 15. helyén tanyázik, mindössze négy ponttal megelőzve a kieső zóna csapatait, így Cutrone góljaira is nagy szüksége lenne a gárdának a felzárkózás érdekében.