Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpool nem engedte el Shaqirit a Serie A-ba

A Vörösök elutasították az olasz bajnokságból érkező kölcsönajánlatot a svájci válogatott játékosért.


A Liverpool elutasította az AS Roma kölcsönajánlatát, amelyet Xherdan Shaqiriért tett az olasz együttes, az átigazolásokban jártas Fabrizio Romano értesülései szerint. A farkasok a nemrégiben térdszalag-szakadást szenvedő Nicoló Zaniolo helyére szerették volna megkaparintani a svájci játékost a következő fél évre, de Jürgen Klopp szerint hosszú még a szezon és szüksége van a 28 esztendős támadó középpályásra.

Shaqiri egyébként szívesen váltott volna csapatot, ugyanis az ősz folyamán a német szakembertől nagyon kevés lehetőséget kapott, igaz ez köszönhető annak is, hogy sokat bajlódott sérüléssel. Azonban az borítékolható, hogy a nyáron klubot vált a svájci középpályás, viszont akkor már nem biztos, hogy az AS Roma is szeretné őt, hiszen Zaniolo addigra fel fog épülni.

A 28 esztendős játékos az idei idényben minden versenysorozatot figyelembe véve 10 mérkőzésen kapott lehetőséget, azonban mindösszesen csak 256 percet töltött a pályán, így nem is meglepő, hogy ő maga szívesen áttette volna székhelyét már most az olasz fővárosba.