Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: idegenben hullajtott pontokat az Inter Milan – videóval

Mindössze 5 percig vezetett az Inter Milan a Lecce vendégeként a Serie A huszadik fordulójában.

(forrás: inter.it)

Fontos bajnoki pontokat hullajtott Antonio Conte együttese a Serie A 20-ik fordulójában, amikor együttese a Lecce vendégeként lépett pályára a forduló vasárnapi játéknapján. A Juventus legnagyobb üldözője ezúttal közel sem hozta az elvárt futballt a liga 17-ik helyezettjével szemben, az Inter Milan végig enerváltan, fáradtan futballozott, amit mi sem bizonyít jobban, mint az eddig remeklő csatárok mai pocsék formája.

Az Inter csapata hiába lőtt kétszer annyit kapura, 16 próbálkozásukból 10 talált kaput ebből pedig mindössze egy lövést sikerült gólra váltani, azonban a vezetésnek mindössze 5 percig örülhettek a milánóiak, amikor Mancosu gólja hideg zuhanyként érte a vendégek együttesét.

Az Inter Milan ezzel döntetlennel akár 4 pontra is lemaradhat az éllovastól, amennyiben a Juventus legyőzi a Parma együttesét a játéknap utolsó mérkőzésén.

 

Lecce – Inter : 1-1 (0-0) 
Gólszerzők: Mancosu  (77.) ill. Bastoni (72.)
Kiállítás: – ill. –