Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Chelsea is igényt tart a lengyel támadóra – sajtóhír

Azonban a londoni kékek mellett más érdeklődő is van, és jelenlegi csapata sem biztos, hogy mindenáron megválna tőle.


A Chelsea szívesen a soraiban tudná az AC Milan fiatal támadóját, Krzysztof Piateket, legalábbis brit sajtóinformációk szerint. A londoni együttesnek nem a 24 éves csatár volt az első számú terve a 9-es pozícióra, de lemaradni látszanak több játékosról is, így jöhet most szóba a lengyel játékos.

Ugyanakkor a Tottenham és az Aston Villa is erősen érdeklődik Piatek kölcsönvételével kapcsolatban, valamint a Manchester Uniteddel is hírbe hozták az elmúlt hetekben a támadót. Első körben mindegyik együttes csak a következő fél évre venné őt kölcsön, de kötelező vételi opciós joggal, amelyet az AC Milan 40 millió euróban állapított meg, ha bárkinek is kell. Az angol klubok azért is akarják mindenképpen most megszerezni, mert úgy gondolják, hogy Piatek maga is tisztában van azzal, hogy Zlatan Ibrahimovic érkeztével jóval kevesebb lehetőség fog előtte adódni a következő fél évben, így már most távozna.

A 24 éves lengyel válogatott támadó kiválóan kezdte a karrierjét a piros-feketéknél, majd az idei idényre ez visszaesett és minden versenysorozatot figyelembe véve 20 mérkőzésen mindössze 5 gólt és 1 gólpasszt sikerült összehoznia. Az elmúlt szezonban a mutatója 18 mérkőzés és 9 gól volt, ami remek játékkal is párosult, viszont a jelenlegi kiírásban már ez is elmarad.