A csütörtöki érkezők mellett a mai napra egy szomorú távozót is kénytelen volt bejelenteni az AS Roma egyesülete, ugyanis saját nevelésű játékosa hagyta el az Örök Várost…
A Valencia csapatában folytatja pályafutását az AS Roma együttesét 18 év után elhagyó Alessandro Florenzi, aki az évad hátralévő részére kölcsönben került a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában is érdekelt spanyol klubhoz. Ugyanakkor a korábbi híresztelésekkel ellentétben, a tranzakció nem tartalmaz vételi opciót a “Deneverések” számára.
A Farkasok 28 esztendős saját nevelésű csapatkapitánya 2011-től volt tagja az első csapat keretének, ám korábbi meghatározó szerepe után az aktuális idényben a nyáron kinevezett Paulo Fonseca rendszerint nem számol vele a kezdőben, így a közönség kedvenc az olasz bajnokság (Serie A) 2019-2020-as kiírásban mindössze kilenc találkozón léphetett pályára.
Florenzi személyében Totti és De Rossi közelmúltbeli távozása után tehát egy újabb ikonikus játékos hagyta el a generációváltáson áteső fővárosi klubot.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt