Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eriksen: “Azért igazoltam az Interbe, mert itt nyerhetek trófeákat”

Christian Eriksen a januári transzferidőszakban igazolt a Tottenhamből az Interbe, elmondása szerint pedig azért, mert az olasz klubban nagyobb esélye van trófeákat nyerni. 

Forrás: goal.com

Eriksen januárban csatlakozott a milánói klubhoz 20 millió euró ellenében, és egy négy és fél éves szerződést írt alá. A dán középpályás a Tottenhamnél töltött időszak alatt kétszer került igazán közel egy trófeához, de egyszer sem sikerült megnyerni azt: az előző szezonban a Bajnokok Ligája döntőjében szerepelt és kapott ki a csapata, míg 2015-ben a Ligakupa fináléját veszítették el. Eriksen most azt nyilatkozta, hogy a trófeák miatt igazolt az Interbe.

“Sokkal nagyobb az esélyem arra, hogy az Interben trófeákat nyerjek, mint a Tottenhamben. A BL-döntő egy nagyon szomorú nap volt a számomra, mert a vereséget nem lehet elfelejteni. A győzelemért vagyok itt, és hogy belekezdjek valami újba. Legutóbb az Ajaxban nyertem valamit, és az már nagyon régen volt, de az érzésre még mindig nagyon élénken emlékszem. Újra át akarom ezt élni.”

– nyilatkozta a játékos az olasz Sky Sportsnak, azonban azt is elárulta, hogy nem kapott máshonnan igazán jó ajánlatot.

“Sok klubbal hírbe hoztak az elmúlt néhány szezonban, de amikor az Inter megkeresett, határozottak voltak, és amit ajánlottak, az ígéretes volt. El tudtam képzelni magamat, ahogy itt játszom, és így egyszerű volt igent mondani.”

Az Inter jelenleg három ponttal van lemaradva a Juventus mögött az olasz bajnoki tabellán, így Eriksen feladata nem kevesebb, mint hogy segítsen a milánói együttesnek megtörni a torinóiak hegemóniáját és elhódítani a bajnoki trófeát.